Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. Kérjük, engedélyezze az érdeklődésének megfelelő reklámok megjelenítését támogató („marketing”) sütiket is.  Amennyiben a későbbiekben mégsem szeretne a weboldalunkról marketing sütiket fogadni, akkor kattintson a weboldal bal alsó sarkában található szürke fogaskerékre, és kapcsolja ki ezt a kategóriát.

Részletek a sütik kezeléséről

A mentés gomb megnyomásával beállításai mentésre kerülnek.

Menü

Megjelenés dátuma

Megjelenés dátuma 2020-06-13

A legendás Walesi Sárkány, amely elűzte a szászokat

Fogyasztói ár:
0 Ft
Cikkszám: INC074
Átlagos értékelés: Még nem érkezett vélemény

A cikket írta: Dhwty

(Forrás: ancient-origins.net)

Teljes cikk

A Walesi Sárkány Wales heraldikai szimbóluma. Vitathatatlanul az ország egyik legfelismerhetőbb jelképe, amely nevezetesen a zászlójukon is ott díszeleg. Emellett ezt a szimbólumot előszeretettel használják az ország köz- és magánintézményei is. A nemzet jelképévé váló Walesi Sárkány története egészen a 9. századig vezethető vissza, bár sokan szentül hiszik, hogy ezt a szimbólumot már az országban élő ősi kelták is használták sőt, még maga Artúr király is.

A Walesi Sárkányt a helybéliek „Y Ddraig Goch”-ként ismerik, amely walesi nyelven azt jelenti „A Vörös Sárkány”. A nemzeti zászló egy menetelő sárkányt ábrázol, amelyet a címertanban úgy jelenítenek meg, hogy az állat felemeli a jobb mellső lábát.

A legkorábbi írásos emlék, amely a Walesi Sárkányról Wales nemzeti jelképeként tesz említést, a Historia Brittonum (A Britonok Történelme), amelyet tradicionálisan egy walesi szerzetes, Nennius munkájának tulajdonítanak, mivel több szövegrész előszava alatt is az ő aláírása szerepel, de néhány szakértő úgy véli, hogy ezek az oldalak csak később kerültek bele az amúgy, egy névtelen szerző által összeállított gyűjteménybe.  A Historia Brittonum-ból körülbelül 35 kézirat maradt fenn napjainkig, amelyek a 10. század eleje és a 13. század vége között eltelt időszakból származnak. A Historia Brittonum-ban található egyik történet Vortigern királyról szól, és arról, hogyan vált a Vörös Sárkány Wales jelképévé.

 

A Historia Brittonum 12. században íródott szövegrészletének egy digitalizált oldala. (Francia Nemzeti Könyvtár)

 

Vortigern és a város, amelyet sohasem építhetett fel

Vortigern-t egy hírhedten gonosz, törvénytelen uralkodóként festik le, aki összeesküvés útján szerezte meg és bitorolta Britannia trónját. A Historia Brittonum-ban az áll, hogy amikor Vortigern rátalált a helyre, amelyet a legalkalmasabbnak vélt a városépítésre, akkor összeszedette az ehhez szükséges építőanyagokat, és azonnal az általa kiválasztott helyszínre szállíttatott mindent. Az építőanyagok azonban, egyetlen éjszaka leforgása alatt, mind egy szálig eltűntek, így Vortigern nem tudta megkezdeni a város építését. Majd ezután a király még több építőanyagot gyűjtetett össze, hogy felépíthesse városát, de ezekkel is ugyanaz történt, mint az előzőekkel. Amikor pedig mindez harmadszor is megismétlődött, akkor Vortigern összehívta a bölcseket, és azt kérte tőlük, hogy fejtsék meg ezt a különös rejtélyt.

A bölcsek azt felelték a királynak, hogy keressen egy olyan gyermeket, akinek nincs apja, ölje meg őt, és a vérével öntözze meg azt a területet, ahova a városát akarja majd felépíteni. Ez az egyetlen módja annak – állították a bölcsek -, hogy a király felépíthesse a várost, amelyre ennyire vágyik. Vortigern elküldte embereit Britannia minden szegletébe, hogy keressenek számára egy apa nélkül nevelkedő gyermeket. Hűséges követőinek sikerült is találniuk egy fiút Glevesing [Glouising] területén, Electi-ben (Aelecti), majd visszatértek vele urukhoz.

Amikor másnap Vortigern elé vezették, hogy a színe előtt kivégezzék, a fiú megkérdezte a királyt, mi okból hozatta ide. Meghallgatva Vortigern válaszát, a fiú tudni akarta, kitől kapta ezt a tanácsot, a király pedig elmondta, hogy bölcsei javasolták ezt a megoldást számára. Akkor a fiú azt kérte a királytól, hogy hívassa maga elé a bölcseket, hogy kérdéseket tehessen fel nekik. Miután kifaggatta a Vortigernek tanácsot adó véneket, hogy így leplezze le tudatlanságukat, a fiú feltárta előttük az igazságot.

Azt mondta a királynak és tanácsadóinak, hogy kezdjenek el ásni a város felépítésére kiszemelt területen, és tegyék ezt mindaddig, amíg rá nem találnak egy veremre. Amikor ráleltek a veremre, két korsó állt benne, amelyek között – a fiú elmondása szerint – egy ponyva rejlett. Amikor a korsókat elhúzták egymás mellől, és kiemelték azokat a veremből, ott feküdt egy összehajtogatott ponyva. Ezután a fiú tudtukra adta, hogy a belsejében két kígyó van, az egyik vörös, a másik fehér, és arra kérte a bölcseket, hajtogassák szét a ponyvát. Mindenki elámult, hogy a fiú ismét igazat mondott. A kígyók eleinte békésen szenderegtek, de amint felébredtek, ádáz küzdelembe kezdtek, és a csatából a fehér kígyó került ki győztesen. A vörös kígyó azonban, amely a kettő közül a gyengébbnek tűnt, hamarosan visszanyerte az erejét, és messzire űzte riválisát.

Miután a kígyók eltűntek, a fiú elmagyarázta mit is jelent mindaz, amit láttak. Elmondta Vortigern-nek és bölcs tanácsadóinak, hogy a verem a világot jelképezi, a ponyva jelenti Britanniát, a kígyók pedig sárkányokra utalnak. A vörös kígyó jelképezi a király embereit, míg a fehér kígyó szimbolizálja a betolakodó szászokat. A fiú megjövendölte, hogy bár a szászok elfoglalták Britannia nagy részét, mégis elhajtják majd őket a szigetről, és visszaűzik őket saját hazájukba. A fiú még azt is hozzátette, hogy a királynak és embereinek menniük kell, mivel Vortigern-nek nem adatik meg, hogy várost építsen ezen a területen. Úgy tűnt, hogy a Sors ezt a helyet inkább a fiúnak szánta. Vortigern kérésére a fiú elárulta, hogy Ambrose-nak hívják, Vortigern pedig nekiadta ezt a területet csakúgy, ahogyan Britannia nyugati provinciáit is. „Britannia királyainak története” (History of the Kings of Britain) című krónikájában Geoffrey of Monmouth is megemlíti a fenti legendát, abban azonban Ambrose-t a jól ismert varázslóval, Merlinnel helyettesíti.

Irodalom Britanniában – a Mabinogion

Egy másik történet, amelyben megjelenik a Walesi Sárkány alakja, Lludd és Llefelys históriája. Ez a középkori walesi mese a 12.-13. század környékén íródott (bár szájhagyomány útján már jóval korábban is sokakhoz eljutott). Ezt a mesét a „Britannia királyainak történelme” is tartalmazza, de megjelenik Lady Charlotte Guest-nek a „Mabinogion” címet viselő gyűjteményében is, amelyet régi walesi mesékből állított össze a 19. században.

Lludd és Llefelys testvérek voltak. Apjuk halálát követően Lludd megörökölte Britannia trónját, Llefelys pedig Franciaországba ment, ahol feleségül vette a király leányát, majd végül Franciaország királya lett. Lludd uralkodásának kezdetén birodalma békésen virágzott, de egy idő elteltével, három csapás is sújtotta királyságát. 

Az első csapást a Coraniaid faj lényeinek [Coranians] megjelenése hozta magával. Ezeknek a lényeknek annyira éles volt a hallásuk, hogy minden kimondott szót meghallottak, amit csak a szél a szárnyára vett, így a Britonok sehogyan sem tudtak megszabadulni tőlük, mert bármilyen tervet szőttek ellenük, az mindenképpen a lények fülébe jutott. A második szerencsétlenség, amely az országot sújtotta, az egy szörnyű sikoly volt, ami minden évben a Május Napot [május első napja] megelőző éjszaka volt hallható, és rettenetes félelemmel töltötte el Britannia lakóinak szívét. A harmadik sorscsapást pedig a királyi udvarban felhalmozott élelmiszerkészletek eltűnése jelentette. Mivel Lludd-nak fogalma sem volt, hogyan tudná megoldani ezeket a súlyos gondokat okozó kérdéseket, ezért Franciaországba hajózott, hogy testvérétől kérjen segítséget.

 

Egy Coranian képzelet szülte ábrázolása, amely szerint így nézhetett ki egy olyan lény, amely minden szót képes volt meghallani, amit csak a szél a szárnyára vett.

 

Llefelys szerencsére tudta, hogyan lehet felülkerekedni mindhárom csapáson. Először is azt tanácsolta Lludd-nak, hogy mindenfajta beszélgetést egy rézből készült kürtön keresztül folytassanak, így a Coraniaid fajhoz tartozó lények nem hallhatják meg, miről is beszélnek. Majd elmondta, hogy ezeket a lényeket csakis egy olyan keverékkel lehet elpusztítani, aminek elkészítéséhez vízben meg kell főzniük bizonyos rovarokat, amelyeket át is adott testvérének. Majd hozzátette, hogy ez az elixír a britonokra ártalmatlan, ezért azt tanácsolta Lludd-nak, hogy hívja össze egy időben az embereit és a Coraniaid faj tagjait, majd hajítsa közéjük az elkészített keveréket, így a britonok életben maradnak, a betolakodóktól viszont végleg megszabadulhat.

A második csapás a Walesi Sárkányhoz köthető, amelyről Llefelys a következőket mondta el Lludd-nak: „Országod sárkányát egy másik, idegen fajhoz tartozó sárkány támadta meg, és igyekszik legyőzni őt. Így a te sárkányod félelmetes lármát csap. Amikor majd hazatérsz, mérd meg a szigetet széltében és hosszában, és pontosan azon a helyen, ahol megtalálod a sziget középpontját, ott kell majd egy vermet ásnod. A veremben fel kell állítanod egy üstöt, amelyet tele kell töltened a legfinomabb mézsörrel, majd az üst száját le kell fedned selyemmel. Ezután te magad kell, hogy ott maradj és figyelj. Meg fogod látni, amint két félelmetes szörny kezd el küzdeni az üst felett, amelyek kis idő elteltével sárkányok formáját öltik magukra, és úgy harcolnak tovább a levegőben. Mígnem végül, belefeledkezve ádáz harcukba, disznókká változva rázuhannak a selyemfedélre, amely beteríti és lehúzza őket az üst legmélyére. Ott az utolsó cseppig megisszák a mézsört, amelytől mély álomba merülnek. Neked pedig azonnal le kell fedned az üstöt, és el kell azt temetned a föld alá egy kőből készült ládába zárva.”

Llefelys szerint a harmadik sorscsapás abból eredt, hogy egy „hatalmas varázsló” dézsmálta az élelemkészletet. A mágus egy varázsige segítségével álmot szórt a királyi udvar valamennyi lakójára, így amíg mindenki aludt, ő szabadon garázdálkodhatott, és teljesen kiüríthette a raktárakat. Llefelys elmondta, hogy a varázslót csakis Lludd győzheti le, és azt tanácsolta neki, hogy amikor lesben áll, készítsen maga mellé egy hideg vízzel teli tálat, és a vizet az arcára locsolgatva tartsa magát ébren, nehogy a végén ő is álomba szenderüljön.

 

Lludd, amint éppen nekitámad a varázslónak, aki ellopja a felhalmozott élelmet. (illusztráció: Arthur Rackham - The Allies Fairy Book (1916). Forrás:wikipedia.org)

 

Amikor Lludd hazatért, mindenben úgy cselekedett, ahogyan azt a testvére tanácsolta neki, így sikerült is mindhárom veszedelemtől megszabadítania birodalmát.

 

 

De a sárkány nemcsak ezekben a történetekben tűnik fel, hiszen az ókori kelták és rómaiak harci lobogójaként is megjelent. Ez a lobogó egy fémből készült sárkányfejből állt, amelyet egy zászlórúd végére tűztek, majd nyaktól lefelé hosszú selymet erősítettek a fejhez, ezért a lobogó leginkább egy szélzsákra emlékeztetett.  A sárkány kitátott szája mögé egy sípot helyeztek, így amikor a csatamező felé vágtattak, a selyem csapdosó hangot hallatott a szélben, a sípból pedig visító hang áradt, amely a pszichológiai hadviselés egyik korai formájaként, kellőképpen ráijesztett az ellenségre.

 

A rómaiak seregében harcoló szarmata katona, kezében egy sárkányfejes harci lobogóval.

 

A jelkép évszázadokon át fennmaradt

A középkorban a Walesi Sárkány jóval szimbolikusabb formát öltött magára. Az aranyszínű Walesi Sárkány képe a 15. században az angolok elleni szabadságharcot vezető Wales hercegének, Owain ap Gruffydd-nek a királyi harci zászlaján is megjelent. Lobogóját a „Y Ddraig Aur” díszítette, ami azt jelenti, „Az Arany Sárkány”. Később a Walesi Sárkány bekerült Angliába is, a walesi ősökkel büszkélkedő Tudor-ház révén. 1485-ben a bosworthi csatában ugyancsak a Walesi Sárkányt megjelenítő lobogót használt Tudor Henrik (aki győzelme eredményeként VII. Henrik néven került Anglia trónjára). A védelmező Walesi Sárkányt nemcsak VII. Henrik, de a Tudor-ház későbbi uralkodóinak címerpajzsai is ábrázolták.

 

VII. Henrik címerpajzsa, amelyen megjelenik a vörös sárkány is.

 

Miután a Tudor-ház uralkodása véget ért, a Walesi Sárkány elvesztette népszerűségét, és addig elfoglalt helyét a királyi címerpajzson. A Stuart-ház ugyanis a Walesi Sárkányt lecserélte egy unikornisra. Amikor a „koronák egyesítése” 1606-ban lezajlott, a szövetség egy új zászlót alkotott, amely egyesítette Anglia és Skócia zászlaját. Ezen a zászlón azonban Wales nem szerepelt. És hasonló eset történt 1801-ben is, amikor a zászlót újratervezték, hogy Írország is helyet kaphasson rajta. Csak 1807-ben következett be, hogy a Vörös Sárkányt elfogadták Wales jelképeként. Wales legelső alkalommal 1959-ben bonthatta ki hivatalosan nemzeti zászlaját, amelynek közepén ott díszelgett a Walesi Sárkány, mögötte pedig a Tudor-ház színei látszódtak – a zászló felső fele fehér, az alsó pedig zöld.

 

A walesi zászlón is megjelenő híres Walesi Sárkány.

 

Napjainkban a Walesi Sárkányt jeleníti meg jelképként a walesi kormány, Wales Turisztikai Hivatala - a Visit Wales, és a Walesi labdarúgó-szövetség is.

 

 

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Írja meg véleményét!